Available courses

Negyedszázada nyitotta meg kapuit a HCA.

25 év olyan régen volt, hogy már egyikünk sem emlékszik rá.

Most pedig alaposan megünnepeljük. 13 héten át tartó ünnepség sorozattal.

Minden héten 2 előadóval.

És a reflektorfényben azok az ügyfeleink, egykori tanulóink, barátaink lesznek, akik tanulságosat alkottak, és maradandót, vagy legalább szórakoztatót. Ők fogják elmondani, bemutatni, megválaszolni, leleplezni, darabokra szedni, begyakoroltatni AMIT ŐK A LEGJOBBAN CSINÁLNAK.

Hogyan érheted el, hogy termékeid, szolgáltatásaid jó híre futótűzszerűen terjedjen.

Arte több mint 5000 cégtulajdonost képzett ki az elmúlt 30 év során ebben a témában, akik özönlenek a külföldi konferenciákra, ahol Arte fellép. Sok magyar cégvezető csak miatta utazott akár Kolumbiáig, hogy hallhassa.

Számos céget épített fel, olyan termékekre, szolgáltatásokra, melyek eladása önmagában is kihívást jelent. Jelenleg is a Ulan Nutritional Systems Inc. tulajdonosa- mely az USA-ban egy új természetes egészségrendszer kifejlesztője és propagálója.

A képzésein résztvett ügyfelek listáján olyan nevek is megtalálhatók, mint a Nestlé, Chrísler, IBM, Teledyne, American Airlines, Northwest Airlines, Bank of America, Del Taco, Meeting Planners International, MASCO, Mapei, és még sok száz.


Mitől lesz gyorsreagálású egy cég?

avagy miben nyilvánul meg egy cég manőverezhetősége?

Egy cég sebességét forgalomban és növekedésben mérjük. Persze, te is tudod, hogy számos más tényező is közre játszik ezek megvalósításához.

Egy gyorsreagálású cég gyorsan reagál a piac változásaira, összeomlásaira, és a saját visszeeséseire is.

Mi a jávorszarvas egy cég esetében? Covid, infláció, csak hogy pár aktuális fájdalmat említsek, de persze vannak kisebb szarvasok is.

Gyorsreagálású cég tréning

A Gyorsreagálású cég tréning segít a cég vezetőinek, hogy

  1. tudják milyen alapvető tényezők határozzák meg egy cég sebességét,
  2. felállítsanak egy olyan mérőrendszert, amellyel a sebességet és a hozzátartozó tényezőket mérni tudják,
  3. megtanulják praktikusan leolvasni azt a műszert, hogy ne csak egy dísz legyen a cégben,
  4. begyakorolják azokat a lépéseket, melyekkel a sebességváltozásokat és váratlan szituációkat kezelni tudnak a cégben (pl., fék, kikerülő manőver, sebességváltás, stb...)

A vízválasztó tréning

A siker vagy kudarc vízválasztói

online előadás sorozat Pier Padernivel

Érdekes idők járnak mostanság. Így szükségesnek láttuk, hogy kidolgozzunk és megszervezzünk egy olyan előadássorozatot, amely segítségével rugalmasabban tudsz reagálni a kihívásokra.

Az előadás során többek között megtudod, hogy

  • Mi az a 11 FONTOS TÉNYEZŐ, ami garantálja a túlélésedet?
  • Min múlik a bevételed?
  • Mennyire „ÉPELMÉJŰ" a csapatod, amit vezetsz és miket tehetsz, hogy még ÉPELMÉJŰBB legyen?
  • Hogyan tudod gyorsabban termelésbe helyezni az újonnan felvett kollégát és elérni azt, hogy tényleg termeljen?
  • Mi kell ahhoz, hogy vállalkozóként gazdag legyél, ne pedig „csak sok pénzed" legyen?
  • Mik a cégen belüli képzés főbb alapjai?
  • Mik azok a BELSŐ TÉNYEZŐK, amik miatt meginoghat egy cég?
  • A tökéletes válasz arra, hogy a cégben „Ki okozza a gondot"?
  • Tényleg 12 évbe kerül egy sárdagasztó kiképzése?
  • Jó kontra rossz vezető - mik a főbb különbségek?
  • Kell-e a „jó bornak cégér? - mennyi igazság van ebben a mondásban?
  • Hogyan szabd meg a piacnak megfelelő árat?
  • Melyik az a 3 kulcsterület, amelyet figyelembe kell venned, amikor eladsz és profitot szeretnél realizálni?
  • és még sok számodra és a kollégáid számára hasznos információt kapsz a képzésen.

Személyzetfelvétel: Hogyan vonzzunk jó embereket és tartsuk meg a legjobbakat.


Bármely szervezet vagy cég hosszútávú fennállásának alapja, hogy felépítse azt az osztályt, amely aztán felépíti a céget magát. Ez az osztály az egyes osztály. Hiányában egy cég egy bizonyos szinten tud teljesíteni, de sosem tud abból igazán tartósan kitörni.

A cég alapító és a cég kommunikációs irodája, melynek végterméke maga a cég. Melyik ez az osztály, és hogyan kell működtetni.

Kovács Sándor 2021. január 13-án tartott értékesítési tréningje.


A marketing nemzetközi hírű és sikerű mestere – Patrick Valtin – két napos vendég képzése a HCA szervezésében.

A Hubbard-i marketing alapjai és annak alkalmazása az internet világában.


Hogyan tudod ésszerű keretek közé szorítani a reklámköltségeidet, és közben masszívan növelni a vevőid számát?

Hogyan érheted el, hogy termékeid, szolgáltatásaid jó híre futótűzszerűen terjedjen.

Arte több mint 5000 cégtulajdonost képzett ki az elmúlt 30 év során ebben a témában, akik özönlenek a külföldi konferenciákra, ahol Arte fellép. Sok magyar cégvezető csak miatta utazott akár Kolumbiáig, hogy hallhassa.

Számos céget épített fel, olyan termékekre, szolgáltatásokra, melyek eladása önmagában is kihívást jelent. Jelenleg is a Ulan Nutritional Systems Inc. tulajdonosa- mely az USA-ban egy új természetes egészségrendszer kifejlesztője és propagálója.

A képzésein résztvett ügyfelek listáján olyan nevek is megtalálhatók, mint a Nestlé, Chrísler, IBM, Teledyne, American Airlines, Northwest Airlines, Bank of America, Del Taco, Meeting Planners International, MASCO, Mapei, és még sok száz.


Ennek a tanfolamynak a célja ellátni a személyt olyan bizonyított módszerekkel, melyek képessé teszik arra, hogy terveket alakítson ki, és meg is valósíttassa őket, és ezáltal elérje kitűzött célját.

Every size a company goes through comes with specific natural laws vali to that size.

Violating those laws brings about a penalty. The penalty generally is:

TOO MUCH EFFORT FOR TOO LITTLE RESULTS!

When the most important factors of management are set aside to handle less important things performance suffers. This will set boundaries to achievable results.

If the weight of everything is assigned correctly and matters of great importance get the most attention, the company runs like clockwork.

If your company ran well at an earlier size – regardless of whether it was of a smaller or larger crew and turnover – you may have instinctively leveraged the natural laws of the situation.

„This seminar uncovered a goldmine in my company, which we haven't leveraged for years. It provided a series of tools to to formulate and gain acceptance for operational principles of my company, to control my time and to make performance measuring worhtwhile. Man known not what he doesn't know. This seminar shines a whole new light on your company and helps find the holes of your finance bucket through the amazing tools of the semianr.

A világ nagyot változott, amit eddig biztosra vettünk, többé nem számít annak. Egyik napról a másikra változnak a szabályok és a piac, vajon hogy lehet egy ilyen helyzetre vagy egy ilyen helyzetben felkészülni?