Felvehető kurzusok

Negyedszázada nyitotta meg kapuit a HCA.

25 év olyan régen volt, hogy már egyikünk sem emlékszik rá.

Most pedig alaposan megünnepeljük. 13 héten át tartó ünnepség sorozattal.

Minden héten 2 előadóval.

És a reflektorfényben azok az ügyfeleink, egykori tanulóink, barátaink lesznek, akik tanulságosat alkottak, és maradandót, vagy legalább szórakoztatót. Ők fogják elmondani, bemutatni, megválaszolni, leleplezni, darabokra szedni, begyakoroltatni AMIT ŐK A LEGJOBBAN CSINÁLNAK.

Hogyan érheted el, hogy termékeid, szolgáltatásaid jó híre futótűzszerűen terjedjen.

Arte több mint 5000 cégtulajdonost képzett ki az elmúlt 30 év során ebben a témában, akik özönlenek a külföldi konferenciákra, ahol Arte fellép. Sok magyar cégvezető csak miatta utazott akár Kolumbiáig, hogy hallhassa.

Számos céget épített fel, olyan termékekre, szolgáltatásokra, melyek eladása önmagában is kihívást jelent. Jelenleg is a Ulan Nutritional Systems Inc. tulajdonosa- mely az USA-ban egy új természetes egészségrendszer kifejlesztője és propagálója.

A képzésein résztvett ügyfelek listáján olyan nevek is megtalálhatók, mint a Nestlé, Chrísler, IBM, Teledyne, American Airlines, Northwest Airlines, Bank of America, Del Taco, Meeting Planners International, MASCO, Mapei, és még sok száz.


A vízválasztó tréning

A siker vagy kudarc vízválasztói

online előadás sorozat Pier Padernivel

Érdekes idők járnak mostanság. Így szükségesnek láttuk, hogy kidolgozzunk és megszervezzünk egy olyan előadássorozatot, amely segítségével rugalmasabban tudsz reagálni a kihívásokra.

Az előadás során többek között megtudod, hogy

  • Mi az a 11 FONTOS TÉNYEZŐ, ami garantálja a túlélésedet?
  • Min múlik a bevételed?
  • Mennyire „ÉPELMÉJŰ" a csapatod, amit vezetsz és miket tehetsz, hogy még ÉPELMÉJŰBB legyen?
  • Hogyan tudod gyorsabban termelésbe helyezni az újonnan felvett kollégát és elérni azt, hogy tényleg termeljen?
  • Mi kell ahhoz, hogy vállalkozóként gazdag legyél, ne pedig „csak sok pénzed" legyen?
  • Mik a cégen belüli képzés főbb alapjai?
  • Mik azok a BELSŐ TÉNYEZŐK, amik miatt meginoghat egy cég?
  • A tökéletes válasz arra, hogy a cégben „Ki okozza a gondot"?
  • Tényleg 12 évbe kerül egy sárdagasztó kiképzése?
  • Jó kontra rossz vezető - mik a főbb különbségek?
  • Kell-e a „jó bornak cégér? - mennyi igazság van ebben a mondásban?
  • Hogyan szabd meg a piacnak megfelelő árat?
  • Melyik az a 3 kulcsterület, amelyet figyelembe kell venned, amikor eladsz és profitot szeretnél realizálni?
  • és még sok számodra és a kollégáid számára hasznos információt kapsz a képzésen.

Személyzetfelvétel: Hogyan vonzzunk jó embereket és tartsuk meg a legjobbakat.


Bármely szervezet vagy cég hosszútávú fennállásának alapja, hogy felépítse azt az osztályt, amely aztán felépíti a céget magát. Ez az osztály az egyes osztály. Hiányában egy cég egy bizonyos szinten tud teljesíteni, de sosem tud abból igazán tartósan kitörni.

A cég alapító és a cég kommunikációs irodája, melynek végterméke maga a cég. Melyik ez az osztály, és hogyan kell működtetni.

Egy cég hosszútávú túlélésének egyik fő pillére, hogy hogyan és milyen sebességgel reagál. Legyen szó veszélyről vagy kiugró eredményekről, mindkettőt – és még többet is – le kell reagálni úgy, hogy a céget biztos növekedési pályára állítsuk.

Kovács Sándor 2021. január 13-án tartott értékesítési tréningje.


A marketing nemzetközi hírű és sikerű mestere – Patrick Valtin – két napos vendég képzése a HCA szervezésében.

A Hubbard-i marketing alapjai és annak alkalmazása az internet világában.


Hogyan tudod ésszerű keretek közé szorítani a reklámköltségeidet, és közben masszívan növelni a vevőid számát?

Hogyan érheted el, hogy termékeid, szolgáltatásaid jó híre futótűzszerűen terjedjen.

Arte több mint 5000 cégtulajdonost képzett ki az elmúlt 30 év során ebben a témában, akik özönlenek a külföldi konferenciákra, ahol Arte fellép. Sok magyar cégvezető csak miatta utazott akár Kolumbiáig, hogy hallhassa.

Számos céget épített fel, olyan termékekre, szolgáltatásokra, melyek eladása önmagában is kihívást jelent. Jelenleg is a Ulan Nutritional Systems Inc. tulajdonosa- mely az USA-ban egy új természetes egészségrendszer kifejlesztője és propagálója.

A képzésein résztvett ügyfelek listáján olyan nevek is megtalálhatók, mint a Nestlé, Chrísler, IBM, Teledyne, American Airlines, Northwest Airlines, Bank of America, Del Taco, Meeting Planners International, MASCO, Mapei, és még sok száz.


Ennek a tanfolamynak a célja ellátni a személyt olyan bizonyított módszerekkel, melyek képessé teszik arra, hogy terveket alakítson ki, és meg is valósíttassa őket, és ezáltal elérje kitűzött célját.

A cég minden méretéhez egyedi természeti törvények érvényesek.

A törvények megszegése büntetést von magával. A büntetés rendszerint:

TÚL SOK ERŐFESZÍTÉS, TÚL KEVÉS EREDMÉNYÉRT!

Mikor a cégvezetés fontosabb tényezőit félre- lökik kevésbé fontosabb dolgok kezelése miatt, akkor a teljesítmény csökken. Ez maga korlá- tokat szab az elérhető eredményekre.

Ha minden dolog súlya korrektül ki van jelölve, és a főbb ügyek kapják a nagyobb figyelmet, akkor a cég óraműszerűen halad.

Ha egy korábbi szinten jól működött a céged – akár kisebb létszámmal, forgalommal, akár nagyobbal –, ott ösztönösen kihasználtad a helyzet természeti törvényeit.

„Ez a tréning egy aranybányát tárt fel a cégemben, melyet évek óta nem aknáztunk ki. Egy sor eszközt adott a cégem működési elveinek megfogalmazására és elfogadtatá- sára – az időm kézben tartására, és a telje- sítménymérés hasznossá tételére. Az ember nem tudja azt, amit nem tud. Ez a tréning teljesen új oldalról mutatja meg a céged, és segít megtalálni a lyukakat a pénzügyi vödrödön a képzés bámulatos eszközei segítségével.”

A világ nagyot változott, amit eddig biztosra vettünk, többé nem számít annak. Egyik napról a másikra változnak a szabályok és a piac, vajon hogy lehet egy ilyen helyzetre vagy egy ilyen helyzetben felkészülni?